Barátkozás a szondával

Holnap megint megyünk vissza Bécsbe, mert szerdán kontroll lesz. Egy napra kicsit soknak tűnt volna az utazás, mert ha oda-vissza megyünk, és 6 órát autózunk, akkor addig Bori étlen-szomjan van. Nem tudom mennyi lehet most a súlya, de próbálkozunk betartani mindent és rendszeresen töltögetem a szondájába, hol a répalevet, hol a tápszert. Persze ehhez az kéne, hogy egész nap semmi más dolgom ne legyen, és végre haza keveredjünk rendben a saját otthonunkba. Sajnos a házunk most annyira piszkos és elhagyatott, hogy előbb még rendbe kell hoznom, de lassan ki fog ez alakulni. Addig is megpróbálom megbeszélni, hogy ne kelljen 5 naponta oda járni, csak azért, hogy lemérjék, mert ez a gyereknek is nagyon fárasztó és az etetésének sem tesz jót.
Lassan kezdek megbarátkozni a szondával is. Szerencsére ő is megszokta, hogy ott van a csövecske az orrában, meg nagyon praktikus is, hogy folyamatosan kis mennyiségeket tudok neki adni, függetlenül attól, hogy ő megissza-e. Éjszakára meg kérek egy infúziós pumpát, hogy egyenletesen tudjam adagolni, a tápszert, mert most nagyon nehéz beállítani a cseppszámot.

Végre itthon'

Ma megjöttünk végre Magyarországra, bár még nem a saját házunkban, de itthon vagyunk. Délelőtt még bementünk a kórházba kontrollra, én elégedett voltam, mert Bori súlya kicsit ugyan csökkent, mert nem kap infúziót, de a korábbihoz képest mégis nőtt. Sajnos ezzel egyedül voltam, mert a doktor néni csak húzogatta a szemöldökét, mert a hasmenések száma nem csökkent, most is napi 8-10. Szerintem ennyi idő még kevés a javuláshoz, és ők sem tudnak mit csinálni, viszont szerdára vissza hívtak kontrollra. Hát legalább foglalkoznak velünk. Nincs sok kedvem ilyen gyakran kimenni, mert a súlyát itthon is tudom mérni, más meg ott sem történik, de majd meglátjuk hogyan sikerül ezt a szigorú étkezési rendet tartani, amit előírtak.

Tavozunk a korhazbol es Penteken iräny haza!!!

Ma itt hagyhatjuk vegre a korhazat. Borika szepen eszik, hasmenese ugyan vältozatlan, de hat ezt nem is värtuk, hogy megszunik. Szerencsere a taplalek kiegeszitot megissza magatol is, ezert ugy nez ki nem lesz szukseg a szondara. Meg itt maradunk pentekig, es ha minden rendben, akkor kihuzzak a szondat es irany haza! Kaptunk meg par gyogyszert, azt eszegeti, meg egy repale fozetet, amit itt csodaszernek tekintenek, de szerencsere azt is megissza teaval önkent. Meglatjuk tartja-e a sulyat, es hogyan viselik a belei a darabos taplalekot. Eddig ugy tunik minden rendben volt, dietazunk, de igy is nagyon jo az etvagya.
Meg pentekig ossze pakolunk es elvezzuk a szabadsagot itt Becsben, aztan indulunk....

Gyomorszonda

Tegnap elött este kijöttünk a korhazbol, märmint a sebeszetrol es 2 ejszakat kint aludtunk, mondhatni "otthon". Mär össze is pakoltam, hogy elinduljunk vissza Münchenbe, anyuval es Äkossal együtt, de meg tegnap bejöttünk az onkologiära kontrollra. Az itteni doktor nenink azt ajänlotta tegyünk be gyomorszondat Borinak, mivel sokat fogyott es igy egyältalän nem täplälhato. Megörültem ennek, mert szämomra is megnyugtato, hogy igy legaläbb nem fogy toväbb. mellette pedig meg mindig tud enni, inni. Sajnos olyan keves dolgot ehet, amik räadäsul nem is a legfinomabbak, hogy ha tartani is tudnank a sulyät, hizni biztosan nem sikerülne, es a megfelelö äsvänyi anyagok sem jutnänak be.
Ma altatäsban letettek neki a szondät, es holnaptol elkezdik lassan felepiteni a täpläläsät. Kap egy elöemesztett, bontott täpanyagot, ami gyorsabban fel tud szivodni, mert az erös hasmenes miatt nagyon rövid ideig van az etel a pocijäban, ami nem eleg arra, hogy hasznosuljon. Melette kap egy listat azokrol az etelekröl, amit adhatok neki, es egy repale kivonatot, ami szinten arra hivatott, hogy rendbe tegye a beleit.
Kb. egy hetig tart ez az ujabb procedura es aztän, mär le sem merem irni, hova mehetünk talän....
A belelzärodassal kapcsolatban azt mondtäk, hogy valoszinüleg meg a toväbbiakban is sokszor lesz bajunk Bori beleivel, mert egy ilyen oriäsi mütet utän, olyan sok letapadäs es összenöves van a hasijäban, ami meg fog problemät okozni.

Maradunk

Na most aztän mär tuti megörülök, Bori az utolso pillanatban megint hänyt, tü vissza, csomagok vissza a kocsibol, maradunk. Mär delelött panaszkodott, hogy fäj a hasa, de azt hittem csak kakilni kell, aztän gyanus volt, hogy egesz delelött nem kakizott, es nem is nagyon evett. Persze megint csak meg akarjäk figyelni, se UH, se röntgen, ami nekem nem nagyon tetszik.
Azt hiszem megvärom mig stabilizälodik az ällapota, aztän iräny visza Münchenbe, mert ez mär igy nem mehet toväbb. Jövö heten kedves professzor bäcsink is visszajön a szabirol, megnyugtatna ha ö is lätnä Borit, mielött nagyobb baj lesz..

Holnap haza

Na talän megint tul vagyunk egy korhäzasdin, ugy nez ki, hogy megindult Borika belrendszere. Tegnap mär ihatott es ehetett egy keveset, krumpli püret es levest, joghurtot. Nagyon örült, mindig megkerdezte, hogy szabad-e es meg egy nyalokät is vettünk. Erre meg egy puszit is kaptam, meg hangos hurräzäst. Ma mär ehet mindent, husit, banänt is, eszik is rendesen, mert nagyon kiehezett es tudja hogy csak igy mehet haza. Megindult a kaki is rendesen, mär ahogy szokott hasmenesesen minden eves utän, de most örülünk ennek nagyon.
A doktorok szerint holnap elengednek minket. Meg bemegyünk egy kontrollra a St. Annäba aztän összepakolunk, elbucsuzunk itteni eletünktöl, es iräny haza!
Addig is talältunk egy szuper jätszo szobät, ahol van baba konyha, puzzle meg minden ami csak kell, hogy egesz nap jätszhassunk!

Cím nélkül

A ma reggeli röntgenen nem láttak változást, de a pocijából már egész nap nem ürült semmi és a délelőtt kapott beöntéstől kakilt is. Szerencsére itt vannak Virágék, ezért vidáman, játszva telik a nap, sajna csak holnapig, mert Viriék szerencsére már jól vannak és holnap mennek haza.
Persze azért annyira nem vidám a hangulatunk egy újabb műtét árnyékában, amitől megint fogyni fog a kis csontbőr gyerek és újabb heteket tölthetünk egy idegen kórházban, ahol reggel még én sem tudom hirtelen hol is vagyok már megint.
Szegény Borika persze mióta itt vagyunk nem ehet megint semmit, és nem is ihat, az orrán keresztül levezetett szondán a gyomrából szívták a felgyűlt kakit, ami a bélelzáródás miatt nem tud kijönni.

Várakozás

Már két napja itt vagyunk a kórházban, de sajnos semmi változás. Bori kapott infuziot és zsírokat, össze is szedte kicsit tőle magát, kap antibiotikumot. Várunk hátha megoldodik magától a dolog, de sajnos tegnap reggel volt ugyan egy kis kakija de azóta semmi. Nem tudom meddig akarnak így várni, de a tegnapi röntgenen nem látszott semmi javulás. Talán az sem segít, hogy hétvégén mindenütt megáll az élet

Bélelzáródás

Tegnapelőtt az utolsó kontrollon mindent rendben találtak, így tegnap elindultunk Bécsbe Münchenből. Délelőtt minden rendben is ment, szépen összepakoltunk, aztán 3 körül útnak indultunk. Útközben elkezdett fájni Bori hasa, olyan félúton lehettünk, mikor hangosan felsírt, többször megálltunk, de nem tudtam mit csinálni, nem javult. Este 8-ra értünk Bécsbe és kedves barátainknál terveztünk éjszakázni. Mikor kivettem Borit a kocsiból, kihányta az útközben elfogyasztott banánt. Mivel egész nap nem kakilt, kezdett gyanús lenni a dolog és bevittem a kórházba. Persze azon kívül, hogy ott voltunk fél 12-ig semmi nem történt. Hazaengedtek, de 4 óra és 5 óra körül újra hányt, de akkor már olyan kakinak látszó folyadékot. Na ekkor kétségbe esetten vissza szaladtam vele, de sajnos semmi nem történt reggelig, csak adtak egy ágyat, hogy aludjunk. Szerencsére ekkor már nem fájt Bori hasa, de teljesen ki volt száradva és merülve. Pár órát aludtunk, de reggel megint hányt, az orvosok nem siettek, adtak infúziót és UH, röntgen készült, de mivel puha volt a hasa, nem minősítették sürgősnek az esetet. Azért az infúziót legalább beköthették volna hajnalban, de hát itt sem tökéletes az éjszakai ügyelet.
Végre 3 körül átkerültünk a másik kórházba a sebészetre, ahol már szakszerűbb ellátás várt. Vagyis nem kell műteni egyenlőre, mert megoldódhat magától is, de leszívták a gyomrát szondával, és kapott beöntést, ami ki is hozott egy kis kakit. Nem bántak éppen kesztyűs kézzel vele, mert a határozott nővérke úgy bedugta a csövet a popijába, hogy csak ordított szegény. Erre én sem voltam felkészülve, hogy időben tiltakozzak, mert azt hittem, hogy mint Münchenben majd szépen, lassan, óvatosan...ott észre sem vette. Minek is nem vártam még egy napot ott, most bezzeg visszasírom. Bár az itteni sebész főorvos is nagyon szimpatikus, érti a dolgát, csak ezek a nővérek...sajnos rajtuk múlik, hogy milyen nyomot hagynak a gyerekben. Mostantól résen leszek, mint anyaoroszlán!
Remélem nem kell szegényt megint műteni és végre elvonul ez a rossz is felőlünk. Én meg már azt hittem, hogy vége van....
Ja és persze megint se evés, se ivás, csak azt nem tudom mi marad meg így belőle, már most is olyan sovány..