Tegnapelőtt az utolsó kontrollon mindent rendben találtak, így tegnap elindultunk Bécsbe Münchenből. Délelőtt minden rendben is ment, szépen összepakoltunk, aztán 3 körül útnak indultunk. Útközben elkezdett fájni Bori hasa, olyan félúton lehettünk, mikor hangosan felsírt, többször megálltunk, de nem tudtam mit csinálni, nem javult. Este 8-ra értünk Bécsbe és kedves barátainknál terveztünk éjszakázni. Mikor kivettem Borit a kocsiból, kihányta az útközben elfogyasztott banánt. Mivel egész nap nem kakilt, kezdett gyanús lenni a dolog és bevittem a kórházba. Persze azon kívül, hogy ott voltunk fél 12-ig semmi nem történt. Hazaengedtek, de 4 óra és 5 óra körül újra hányt, de akkor már olyan kakinak látszó folyadékot. Na ekkor kétségbe esetten vissza szaladtam vele, de sajnos semmi nem történt reggelig, csak adtak egy ágyat, hogy aludjunk. Szerencsére ekkor már nem fájt Bori hasa, de teljesen ki volt száradva és merülve. Pár órát aludtunk, de reggel megint hányt, az orvosok nem siettek, adtak infúziót és UH, röntgen készült, de mivel puha volt a hasa, nem minősítették sürgősnek az esetet. Azért az infúziót legalább beköthették volna hajnalban, de hát itt sem tökéletes az éjszakai ügyelet.
Végre 3 körül átkerültünk a másik kórházba a sebészetre, ahol már szakszerűbb ellátás várt. Vagyis nem kell műteni egyenlőre, mert megoldódhat magától is, de leszívták a gyomrát szondával, és kapott beöntést, ami ki is hozott egy kis kakit. Nem bántak éppen kesztyűs kézzel vele, mert a határozott nővérke úgy bedugta a csövet a popijába, hogy csak ordított szegény. Erre én sem voltam felkészülve, hogy időben tiltakozzak, mert azt hittem, hogy mint Münchenben majd szépen, lassan, óvatosan...ott észre sem vette. Minek is nem vártam még egy napot ott, most bezzeg visszasírom. Bár az itteni sebész főorvos is nagyon szimpatikus, érti a dolgát, csak ezek a nővérek...sajnos rajtuk múlik, hogy milyen nyomot hagynak a gyerekben. Mostantól résen leszek, mint anyaoroszlán!
Remélem nem kell szegényt megint műteni és végre elvonul ez a rossz is felőlünk. Én meg már azt hittem, hogy vége van....
Ja és persze megint se evés, se ivás, csak azt nem tudom mi marad meg így belőle, már most is olyan sovány..
Végre 3 körül átkerültünk a másik kórházba a sebészetre, ahol már szakszerűbb ellátás várt. Vagyis nem kell műteni egyenlőre, mert megoldódhat magától is, de leszívták a gyomrát szondával, és kapott beöntést, ami ki is hozott egy kis kakit. Nem bántak éppen kesztyűs kézzel vele, mert a határozott nővérke úgy bedugta a csövet a popijába, hogy csak ordított szegény. Erre én sem voltam felkészülve, hogy időben tiltakozzak, mert azt hittem, hogy mint Münchenben majd szépen, lassan, óvatosan...ott észre sem vette. Minek is nem vártam még egy napot ott, most bezzeg visszasírom. Bár az itteni sebész főorvos is nagyon szimpatikus, érti a dolgát, csak ezek a nővérek...sajnos rajtuk múlik, hogy milyen nyomot hagynak a gyerekben. Mostantól résen leszek, mint anyaoroszlán!
Remélem nem kell szegényt megint műteni és végre elvonul ez a rossz is felőlünk. Én meg már azt hittem, hogy vége van....
Ja és persze megint se evés, se ivás, csak azt nem tudom mi marad meg így belőle, már most is olyan sovány..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése